Kanári-szigetek utazás - Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek története legendák ködébe burkolózik. Sokan azt hitték, hogy az elveszett kontinens, Atlantisz, amit Platón szerint egy földrengés pusztított el, mások számára pedig a világ szélén lebegő Szerencse-szigetek, melynek lakói nem ismerték a bánatot.

A Kanári-szigetek első lakói valószínűleg Észak-Afrikából érkeztek időszámításunk előtt 3000 körül. Bár a tudósok eltérő nézeteket vallanak a sziget őslakosainak eredetét illetően, az egyik legelfogadottabb elmélet szerint cro-magnoni típusú, neolitikus népesség élt itt, amelyre jellemző a magas, jó felépítésű test és a keskeny koponya. Az i.e. második században érkezett a telepesek második hulláma. Ekkor népesítették be a szigeteket a guancsók. E népesség eredetét szintén homály fedi. A feltételezések szerint a 15. sz-i spanyol hódítást megelőzően  úgy 30 000 guancso lakott Gran Canarián és Tenerifén, több mint 4000 fő La Palma-n, El Hierro-nak több, mint 1000 lakosa volt, míg Fuerteventura és Lanzarote lakossága néhány száz főnyire rúghatott.

Az ókorban ismerték a szigeteket, a tengerészek látogatták őket. Időszámítás után 150-ben egy meglehetősen pontos térkép készült a Földről, melyen a Kanári-szigetek-et a világ szélére helyezték el. A Római Birodalom bukása után Európa több mint 1000 éven át megfeledkezett a szigetvilágról. A Kanári-szigetek-et a Földközi-tengert járó tengerészek fedezték fel újra. Lanzarotto Malocello, genovai kapitány 1312-ben érte el a szigetcsoport legészakibb, keleti tagját, melyet róla Lanzarote-nak neveztek el. A sziget meghódításának gyors folyamata 1402-ben kezdődött el, amikor a normann lovag, Jean de Béthencourt megérkezett Lanzarote-ra. Elfoglalták El Hierro-t,  La Gomera-t és Fuerteventura-t.  

A 15. század közepén portugálok léptek a spanyol konkvisztádorok nyomába. A két tengeri hatalom közti versengés egészen 1479-ig tartott, amikor Spanyolország megkapta a Kanári-szigetek-et, ennek fejében pedig Portugália bekebelezte az Azori-szigeteket, a Zöldfoki-szigeteket, és Madeirát. Ezután sorban estek el a szigetek, Gran Canaria, La Gomera, La Palma, majd végül Tenerife is a spanyolok kezére került.  A földjüktől megfosztott, rabszolgaságba kényszerített guancsók hamarosan fogyatkozni kezdtek. A guancsók végül kihaltak, és a nyelvük sem élte túl a spanyol leigázást.

A Kanári-szigetek 1821-ben lett spanyol tartomány, fővárosának Santa Cruz de Tenerifét tették meg. 1852-ben II.Izabella királynő vámmentes státust biztosított a Kanári-szigeteknek. Tekintettel Tenerife egyre erősödő hatalmára, 1911-ben visszaállították az egyes szigetek helyi igazgatását, így sikerült meggyengíteni Santa Cruz de Tenerifének az egész szigetcsoport felett gyakorolt ellenőrzését. 1927-ben a Santa Cruz de Tenerife és Las Palmas között folyó rivalizálás miatt a szigetcsoportot két külön tartományra osztották: a nyugati tartományhoz került Tenerife, La Gomera, La Palma és El Hierro.

A keletihez pedig: Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote szigete. Ez a közigazgatási felosztás a mai napig érvényben van. 1982-ben a Kanári-szigetek autonómiát kapott. Most a helyi hatóságok felelősek az oktatásért, az egészségügyért és közlekedésért, míg a külpolitika, a védelmi és pénzügyek kezelése a központi kormányzat hatásköre maradt. 1986-ban Spanyolország – vele együtt a Kanári-szigetek - csatlakozott az Európai Unióhoz. Jelenleg a tömeges turizmusból származik a szigetek jövedelmének kb. 80%-a. A kisebb szigetek gazdasága azonban még mindig a halászaton és mezőgazdaságon alapszik.